Emberközpontú világítás

A tudomány mai állása szerint a bennünket érő információk 80 %-át a látásunkon keresztül kapjuk. Kísérletek sorozata mutatta ki a világítás és a közérzetünk, szellemi és fizikai munkateljesítményünk közötti összefüggést.

A fény fontosabb szerepet tölt be életünkben, mint azt gondolnánk. A természetes fény biológiai szerepéről sem feledkezhetünk meg, hisz az ember szervezete genetikailag a természetes világításhoz van „programozva”.

A szemben lévő speciális cellákon keresztül a retina idegközpont celláig nem vizuális információk is érnek bennünket. Ezek a cellák felelősek napfény hatására a melatonin és szerotonin hormonok termelődéséért az agyunkban, valamint ennek következtében a szervezet 24 órás biológiai ritmusáért.

A világítás emellett napjainkban környezetformáló, építészeti elemként is megjelenik, így különleges hangsúlyt kell fektetnünk a megtervezésére, minőségére és kivitelezésére.

Nézzük meg milyen hatással van a világítás az ember fiziológiájára (élettanára).

Biztosan hallottunk már a cirkadián ritmusról.

(wikipedia.org/wiki/Cirkadián_ritmus)

„2017-ben a Nobel Alapítvány az orvosi és élettani kutatások Nobel-díját megosztva annak a három kutatónak – név szerint Jeffrey C. Hallnak, Michael Rosbashnak és Michael W. Youngnak – ítélte, aki feltárta és lefektette a cirkadián óra működési mechanizmusának molekuláris alapjait.”

(mta.hu/tudomany_hirei/)

Röviden a cirkadián ritmus („napi biológiai óra”) olyan, nagyjából 24 órás ciklus, ami az élőlények biokémiaifiziológiai folyamataiban vagy viselkedésében lép fel. A cirkadián ciklusokat az élőlény saját belső időmérő rendszere vezérli, amit külső, szinkronizáló stimulusok is segítenek. A legfontosabb közülük a napfény. Ezek a ritmusok teszik lehetővé, hogy az élőlények alkalmazkodni tudjanak a környezeti körülmények szabályos váltakozásaira, és fel tudjanak készülni rájuk.

(community.homey)

A melatonin hatására fáradtnak érezzük magunkat, és csökken az aktivitásunk. A szerotonin felélénkít és motivál bennünket. Következésképpen a nap változó fénye az a nélkülözhetetlen óramű generátor, amely biztosítja számunkra, hogy jól aludjunk, kipihentnek érezzük magunkat és a lehető legmagasabb szinten tudjunk teljesíteni.

A legszebb az egészben, hogy hathatunk rá, stimulálhatjuk. Kihozhatjuk magunkból a maximumot.  Hogyan tehetjük ezt meg?

Emberközpontú világítást és vezérlést kérünk egy arra alkalmas cégtől. 

Mi a TALL TECH Épületvillamosságnál vállaljuk az ilyen rendszerek elkészítését.

Kérjen ajánlatot!

A kívánt hatásfokot természetes fény hiányában (ha nem egy üvegház az irodánk) is elérhetjük. A fényforrást biztosító berendezések gyakran sötétnek bizonyulnak biológiai szempontból, és képtelenek beállítani a belső óránkat. Olyan eszközökre van tehát szükség, melyek a világosságon felül, a fény biológiai hatásait is tudják pótolni, ezáltal pedig bioritmusunkat stabilizálni.

Olvasd el többi cikkünket!

Ajánlatkérés

Kérj ajánlatot az alábbi gombra kattintva.

Székhely: H-1221 Budapest, Kerékgyártó út 6.
Ügyvezető: Tall Péter
Adószám: 58065132-1-43
Telefon: +36 30 645 52 88
E-mail: info@talltech.hu

Hírlevél

Hozzájárulás(Kötelező)

+36 30 645 52 88

Hívj 08-18-ig (H-P)

info@talltech.hu

Írj és válaszolunk

Budapest

és környéke (20 km)

Készítette: BGPRO Agency    

talltech.hu | Minden jog fenntartva